A hagyományos gondozás jogalkotásán belüli kettős megítélése azért is elgondolkodtató, mert a primer gondozó családtagok élete gyakran teljes mértékben megváltozik a gondozási tevékenység megkezdésével, a gyerekgondozáshoz hasonlóan, de időtartama azzal ellentétben nem tervezhető. Ezen gondozási teher pszichés hatása gyakran meg is fogalmazódik a primer gondozóban, ezért néhány esetben felvetődik a bentlakásos intézmény igénybevétele, és ezzel elsődleges gondozási szerepének feladása. Ez a lehetőség azonban nem mindenki számára adott, mert a területi sajátosságokból fakadóan nehezen elérhető. A gondozó családtagok legtöbben azonban nem a lehetőségek hiányát emelték ki döntésük meghozatalában, hanem a bentlakásos elhelyezéssel kapcsolatos negatív attitűdöket. Komoly félelmeiket és lelki gátjaikat fogalmazták meg, úgy érzik, hogy idős hozzátartozójuk ellen cselekednének az intézményi elhelyezéssel. Még azon gondozóknál is jól érzékelhető ez a meggyőződés, akik még nem kerestek fel ehhez hasonló intézményt.
A magyar viszonyokat ismerve nem meglepő, hogy a gondozott nem 168 anyagi jellegű támogatásként háztáji termelésből származó élelmiszereket, gyümölcsöt vagy zöldséget ajándékoz gondozójának, az viszont figyelemreméltó, hogy több esetben is előfordul, hogy az idős hozzátartozó gondozásáért cserébe lakhatást biztosít gondozója számára. Érdekességként jegyezném meg, hogy a kérdőíves kutatás válaszadóinak többsége az esetleges államtól kapható támogatás nagyságától függetlenül dönti el, hogy vállalja-e a teljes állású ápolást. Mindösszesen egyötödüknél jelent meg az az érvelés, hogy ezt az alacsony támogatás összege miatt nem vállalja, vagy a jövőben sem vállalná. Az nem meglepő, hogy a megkérdezettek eltérő választ adtak arra a kérdésemre, hogy amennyiben gondozottjuknak szüksége lenne teljes állású gondozásra, mekkora összegért vállalnák azt? De a különbség mértéke már elgondolkodtató. Egy 8 általánost végzett a gondozási feladatot havi 64 ezer forintért, míg egy felsőfokú végzettségű 139 ezer forintért végezne el, de nála is magasabb összeget kérne, 172 ezer forintot, egy Budapesten élő családi gondozó.
Éppen ezért a munkával és az idősgondozással kapcsolatos feladatok összehangolása társadalmi kulcskérdés, mert a gondozó családtag átlag életkora 50, 5 év, amely már nagyon veszélyeztetett korba helyezi őt a munkahely elvesztése esetén, valamint az ismételt munkába állás lehetősége szempontjából. A gondozási tevékenység kihat többek között a gondozók egészségi állapotára is, ahogy ezt a megkérdezettek közel ötöde állította, és ez az arány szintén magasabb a nők, az idősebbek, az alacsonyabb végzettségűek, a gondozottal együtt élők körében, azaz minden olyan személynél, aki több időt tölt együtt gondozottjával. A gondozó családtagokra emellett jellemző, hogy csökkent a szabadidős tevékenységre, kikapcsolódásra szánt idejük, ami leginkább a Budapesten élő, felsőfokú végzettségűeket érinti. A gondozásból fakadó terhek ellenére a gondozó családtagok elenyésző százaléka részesül ápolás jogcímén települési támogatásban, vagy a gondozott időstől kapott anyagi juttatásban. Előbbivel kapcsolatban a gondozók egy részéről elmondható, hogy jogszabályi alapon nem jár nekik ilyen támogatás, vagy úgy gondolják, hogy erkölcsi alapon nem is tarthatnak rá igényt.
Így például a tisztálkodásban a nők 44 százaléka nyújt napi segítséget, míg a férfiak esetében ugyanez az arány csak 22 százalék, és a férfiak körében jelentősen magasabb azoknak az aránya, akik soha nem végeznek ilyen tevékenységet (χ 2 =36, 24, df=4, p=0, 000). Kisebb mértékben ugyanez a tendencia az egészségügyi ápolás esetén is megfigyelhető (χ 2 =12, 03, df=1, p=0, 012). A gondozók körében 42 százalék azok aránya, akik minden nap ellátnak a szociális gondozás körébe sorolható feladatokat, például háztartási munkát végeznek, vagy segítik az időst a pénzügyi és hivatali ügyintézésben. A gondozók 30 százaléka hetente, 16 százalékuk havonta, 4 százalékuk ritkábban, mint havonta, 8 százalékuk pedig soha nem végez ilyen feladatot. A személyes feladatokhoz hasonlóan a szociális gondozást is gyakrabban végzik a nők (χ 2 =15, 46, df=4, p=0, 004). A napi szintű szociális gondozást nyújtó nők aránya 47, míg ugyanez az arány a férfiak esetében 29 százalék. A szociális gondozást sosem nyújtók aránya a férfiaknál 11, a nőknél 7 százalék (lásd 17.