Szorgalmasan folytattam a sorozatot a legfrissebb negyedik évaddal, de be kell vallanom, ezzel kicsit lassabban haladtam. Nem az volt az oka, hogy már nem szeretem a sorozatot, csak valahogy nem keltették fel annyira az érdeklődésemet a részek leírásai, hogy nekem azt minél hamarabb meg kell néznem. A negyedik évadra ismét hat részt kapunk a Netflix jóvoltából, a részek kb. 1 órásak, és ez is csak felirattal érhető el. Most értünk el arra a pontra (vagy legalábbis én mindenképp), hogy tényleg feltűnik, hogy az írók kezdenek kifogyni az eredeti ötletekből. Rögtön három rész az évadban kísértetiesen emlékeztet három korábbi részre, és végig az volt az érzésem, mintha ugyanazokat látnám csak épp pepitában. Lássuk akkor mi tetszett és mi nem a negyedik évadban. 4x01: USS Callister ("USS Callister") Robert, egy nagy számítástechnikai cég csendes résztulajdonosa eléggé el van nyomva munkahelyen és élete sincs igazán. Otthon éli ki kissé beteges vágyait, hisz tudásának köszönhetően létrehozott egy programot, ahova a munkatársai DNS-t megszerezve klónozza őket különböző okok folytán.
Antológiasorozat lévén nem teszek nagy megállapítást a Black Mirror kapcsán azzal, hogy a mű sosem adott egy egységes színvonalat, hiszen minden egyes epizódnak újra el kellett nyernie a nézők kegyeit, a számos különböző műfaj és megközelítés miatt pedig még az sem mondható, hogy a közönség ízlése feltétlenül egybevágott volna a részek kapcsán. Azonban számomra egyértelműen felismerhető az időszakosan jelentkező kifulladás a szérián - ami sajnos éppen a negyedik évaddal vált időszakossá. Charlie Brooker ugyanis remekül indította alkotását, de a második szezonon már érződött az enerváltság. Három év szünet azonban elég volt ahhoz, hogy az Black Mirror-epizódok számára megduplázó harmadik évad újradefiniálja a sorozatot, és tekintve, hogy most egyetlen év leforgása alatt kellett volna ugyanezt a bravúrt megismételnie, nem kell meglepődnünk azon, hogy ez nem sikerült. A negyedik szezon alapján tehát újra azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a széria kezd kifogyni a szuflából, és Charlie Brooker fantáziájának is vannak korlátjai.
Fotó: NetflixChris egy ideje csak a Smithereen épülete elől vállal fuvarokat, de az első pillanattól tiszta, hogy valamilyen hátsó szándék vezérli. Egy nap sikerül is rabul ejtenie egy alkalmazottat, akit arra próbál kényszeríteni, hogy hívja fel a cég alapító elnökét, hogy beszélhessen vele.
A brit Channel 4-en induló, aztán az amerikai Netflixen folytatódó sorozat, a Black Mirror előző, negyedik évada úgy ért véget, hogy azt nehéz volt nem sorozatfinálénak értelmezni: a Black Museum című epizód antológia volt az antológiában, egy részen belüli három története ráadásul teli volt utalásokkal a korábbi epizódokra, hogy aztán a végén felrobbanjon a címbeli technohorror-múzeum. Sokak szerint jobban is jártunk volna, ha a sorozatot kitaláló és annak majdnem az összes részét író Charlie Brooker legalább egy időre felhagy a technológia sötét jövőjével való ijesztgetéssel, a tökéletes, tipikusan brit, rövid első évadok után a Netflixre kerülve hatrészesre duzzasztott harmadik és negyedik évad ugyanis már felemásra sikerült.
A tovább mögött tehát spoileresen lesz szó a 4×02-ről és a 4×03-ról, néhány korábbi rész említésével. A Crocodile két legnagyobb hibája egyértelműen az, hogy érezhetően minden csak a kiszámíthatós rágcsálós poénért történik, ráadásul eközben még csak nem is érződik igazán Black Mirror epizódnak, hiszen a technológia végig csak a parlagon hever a szimpla baleset szemtanújából családirtóvá süllyedő Mia szempontjából. Sok szempontból a Crocodile legalább annyira közeli rokona a Shut Up & Dance-nek, mint a The Entire History of You-nak, hiszen voltaképpen arról szól, hogy mi mindent képes megtenni az ember azért, hogy megóvja a legsötétebb titkait. Az az érdekes egyébként, hogy a Shut Up & Dance pusztán már azzal is képes volt több feszültséget okozni, hogy egy ma is simán elképzelhető úton tálalta a technológiai oldalt, míg a Crocodile mindezt gyakorlatilag egy tengerimalac oltárán áldozza fel. Pedig a kissé felesleges Black Mirror köntös alatt a Crocodile egy tök jó klasszikus skandináv krimi is lehetne.
De a legjobb lenne, ha végre Hollywoodba is betenné a lábát – vagy legalább az egyik külkerületébe, ahol van elég pénz ahhoz, hogy moziban álmodja újra a legfontosabb disztópiáit, és végre ráérősen fejtse ki a történetet: úgy, hogy igazán mélyre merülhessünk a technológiának kiszolgáltatott ember érzelmi válságában. Lehet, hogy Brooker ellőtte már a legjobb ötleteit, de az igazi meglepetése, biztos vagyok benne, még várat magára. A sorozat mind a négy évada elérhető a Netflixen. Címkék:
Tudatában van annak is, hogy milyen hibásak a tettei. A maszturbálás előtt Kenny kétszer ellenőrzi az ajtókat, eltávolítja a rosszindulatú programokat a számítógépéről, bezárja a rolót és biztosítja, hogy senki ne tudja meg, mit csinál. Miután a hackerek megtudták a titkát, mindent megtesz annak érdekében, hogy az ne kerüljön ki, beleértve az ember megölését is. Míg maga az epizód zavaró tartalommal bír, az a lehetőség, hogy Kenny-hez hasonló emberek gyanú nélkül járkálnak, sokkal nyugtalanítóbb - főleg, hogy a Kenny-hez hasonló emberek igen léteznek a való életben. Brooker arra kényszeríti a hallgatóságot, hogy ismerje fel, hogy ez a fajta gonoszság különböző formákat ölthet, és lehet szomszéd gyerek, étterem alkalmazottja, vagy akár megbízható munkatársa. A legrosszabb az, hogy a nézők a végéig nem is tudják, mit tett Kenny, ami miatt az epizód erejéig győzedelmeskednek diadaláról. Ez egy okos és zavarba ejtő módszer a forgatókönyv forgatására a közönség számára. Bár a hackerek a végső gonosznak számítanak, valójában biztosítják, hogy az olyan emberek, mint Kenny, ne kerüljék el bűncselekményeiket.
Egy kis csoport próbál megszerezni valamit, de nem járnak sikerrel, mert robotkutyák támadnak rájuk. Kettejüket megölik, és a nő egyedül menekül tovább a robotkutyák elől. Találékonyságának és szerencséjének köszönhetően elég sokáig sikerrel jár, majdnem le tudja rázni a robotkutyákat, de végül eléri a sorsa. Ez volt a harmadik rész az évadban, ami nem igazán tetszett. Számomra unalmas volt az elejétől a végéig, és itt sem jött át az üzenet. Az lett volna a lényeg, hogy küzdhet bármeddig az ember, a végén úgyis megtörik és legyőzik? Vagy az, hogy a robotok kontra ember harcában úgyis mindig mi fogunk alul maradni, így kezdhetünk félni a jövőtől? Vagy mindkettő egyszerre? Ezek is jó témák, csak ehelyett egy sokkal izgalmasabb részben kellett volna bemutatni. 4x06: Black Museum ("Sötét múzeum") Nish autója lerobban és kénytelen megállni, hogy feltöltse. Közben van egy kis szabadideje, így betér a közelben található múzeumba, ahol annak tulajdonosa korábbi, nem éppen legális és korántsem etikus kutató munkájáról és azok félresikerült következményeiről mesél neki.