Különleges könyvet tart a kezében az olvasó, amikor felüti báró Nopcsa Ferenc Sárkányok magyar királya című könyvét. Nemcsak azért furcsa, mert – ha jól értjük – tulajdonképpen a szerkesztője, Gyurkovics Györgyi írta (meg), tette összefüggő szöveggé ("Önéletrajza hiányosan maradt ránk. Hét ránk maradt naplója – a tiranai múzeumban található –, leginkább geológiai, térképészeti, néprajzi adatokat tartalmaz. Megpróbáltam megközelíteni életének azt a szakaszát, amely eddig homályban volt, amelyről nem írt naplót. Első szám [sic! ] első személyben írtam a könyvet, önéletrajzát kiegészítve tényekkel, egészen a haláláig. "), hanem azért is, mert egy szinte elképzelhetetlenül kalandos és – ez a legritkább kombináció! – tudományos életút tárul fel benne. "Magyar paleontológus, aki az első, Kárpát-medencében talált őshüllő csontjait összeállította, az erdélyi törpedinoszauruszt, a Telmatosaurus (Limnosaurus) transsylvanicust. Paleontológus, geológus, geográfus, »amatőr« néprajzkutató, osztrák–magyar hírszerző, lehetett volna Albánia királya is.
A megnyílt naplókból szerteáradt a beléjük zárt élet, elémömlött és körülöttem zajlott tovább. Amíg a naplókat olvastam, írójuk életét éltem. Az idő olyan, mint a folyóvíz, magával visz mindent. Ezért igyekszem Nopcsa Ferenc életéből megmenteni annyit, amennyit csak lehet. Soha nem gondolhattam volna erre, ha nem olvasom egykor saját kezével írt naplóját s nem mondja el nekem az események nagy részét nyíltan, szépítgetés nélkül. Mozgalmas életét még így sem tolmácsolhatom minden vonatkozásában tisztán és világosan. Az események tömege mozaikszerűen változatos és annyira szétforgácsolódik, hogy nehéz folyamatos egységbe önteni, ha kerülni akarom az életrajz túlságosan regényes színezetét. Felhasználtam az egykorú újságoknak, a Frankfurter Zeitung-nak, a Neue Freie Presse-nek, a Reichspost-nak, a Vaterland-nak, a Zeit-nek, a Fremdenblatt-nak, az Urániának és a Times-nek idevágó cikkeit, amennyiben hozzájuthattam, Nopcsa levelezését és hadi jelentéseit is. Albániai utazásairól egyetlen magyar nyelvű könyve jelent meg: A legsötétebb Európa.
Kreatív színező felnőtteknek! Söpörd ki az elmédből az aggodalmakat, és dobd fel az álmatlan órákat egy kis pihentető színezéssel! Kreatív műalkotásokat tudsz létrehozni, és rögtön érezni fogod: nagyon könnyű jólesően beleveszni a színezésbe, és ezalatt a gondok messze szá kiszínezed ezeket a csodaszép, békés mintákat, magad mögött hagyhatod a bánatot, és...
— Nem gondolnám, — vélekedett Nopcsa. — Te Juon, eredj csak előre és nézz kissé körül. Nagyon nagynak tetszik az a tűz. Mi majd tartjuk a lovakat, hogy a dobogásuk nyakunkra ne csődítsen valakit. Juont csakhamar elnyelte az éjszaka sötétje. Sokáig várakoztak rá. Amikor visszakerült, rossz hírrel toppant társai elé. Útközben neki is gyanús lett a dolog. Ekkora máglya csak nem lehet pásztortűz? Közelebb lopakodott. Az égnek csapódó lángok messzire világítottak a komor, csillagtalan éjszakában. Finánc-járőr tanyázott a havasi kunyhó előtt, ők lesték ekkora világítás mellett a csempészeket és bátorították egymást a barátságos tűzfénynél. A túróval megrakott lovakat még jókor visszafordították a csobánok. Más alkalommal az iktár-verseci úton Nopcsa betért az útszéli fogadóba. Pihenni akart egy keveset. Pásztorgúnyában volt s a zsidó kocsmárosné azonmód kipenderítette az ivóból. A báró még hallotta, amikor az asszony magyarul odaszólt a húgának: — Ezeket mind agyon kellene ütni, mert ezek csinálták 48-ban a lázadást.
— Hova a pokolba kötöttétek a gebéteket? — fordult a közelben ácsorgó parasztokhoz. — Azt bizony előre küldtük az asszonyokkal' — felelték azok. — Ha tovább várunk rád, amíg odabenn kényelmesen kávézol, akkor napnyugta előtt aligha érünk Selistebe. A ló útközben lesántult, úgy vonszolta hátulsó lábát, mint egy beteg macska. — Vigyen el az ördög benneteket. Nem felejtem el a pofátokat s legközelebb az utolsó kapcáig felforgatom a batyutokat — dühöngött a hoppon maradt koldzsi. A társaság útnak eredt. A vámőr üdvözölte a bárót és visszament a hanba. Eszébe sem jutott megnézni útlevelét, mert az nem tartozott a hivatali teendői közé. Így jutottak át a határon. A báró jó ideig zavartalanul járhatott-kelhetett az észak-albán hegyvidéken. A török hatóság utóbb mégis megneszelte a dolgot. Nopcsa két hete volt már úton, amikor a salai lelkész figyelmeztette, hogy a váli kérésére az egyik bajraktár két emberrel három napig lesett rá. Néhány «eltévedt» puskagolyóval akarták üdvözölni. Gyilkos tervükkel mégis felsültek, mert Nopcsa később érkezett Salaba, mint azt megüzente.