A Haunting of Hill House egy Netflix-sorozat, amelyet Shirley Jackson azonos nevű könyvéből adaptáltak. Itt 5 módon ugyanazok és különbözőek. A dombház kísértetjárta A Netflix-re 2018-ban esett vissza. Az 1959-es Shirley Jackson azonos nevű regény alapján a műsor középpontjában egy nagyon kísérteties házról szól. A műsor azonban meglehetősen eltér a regénytől. Ahol a regény egy kísérlet részeként követi a Hill House-ban időt töltő emberek csoportját egy kísérlet részeként, a műsor a Crain családot követi, amikor gyermekként tapasztalják meg a kísérteteket, és felnőttként foglalkoznak ennek a kísértetnek a következmé szörnyű éjszaka egy átok számára Mindkét médiumot a horror remekeinek dicsérték. A könyv volt alkalmazkodott kétszer az ezüstképernyőhöz. A műsor idén második évadot bukik. Van néhány dolog, amit a műsor jobban teljesített, mint a könyv, és bizonyos dolgok, amelyek verhetetlenné teszik a könyvet. űsor: Family Plot Line Bár az a család, amely egy kísértetjárta házba költözik, anyagi okokból nem hagyhatja el a trópusát, már korábban is megtörtént, ez nem teszi kevésbé hatékonnyá.
Hogy miért, arról tanulmányokat lehetne írni – jó eséllyel részben az utóbbi évtizedek mainstream kulturális termékei által mesterségesen feltornázott ingerküszöb az oka, hogy egy klasszikus gótikus horror nem találja az utat az olvasóhoz. Mert Jackson története minden, csak nem mai ízlést kiszolgáló horror. Itt a főszerep az ismeretlené – a küszöb alatt bujkáló borzalomé, amit tán csak a képzeletünk vetít oda, és ami – akár ott van, akár nincs – a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Az írónő a pszichénkre hat, nem az érzékeinkre – hogy mit látunk, látunk-e valamit, van-e ott valami, valóban gonosz-e Hill House, sosem derül ki biztosan, és egy idő után nyilvánvalóvá válik, hogy oly nagyon mindegy… A lényeg úgyis az, mit vált ki belőlünk, ha szembesülünk a saját legrosszabb oldalunkkal. A bennünk lakozó gonosszal. A lelkünk mélyén élő félelmekkel, traumákkal, bűnökkel. Azzal, hogy könnyebben elhisszük, kísértet jár a falak közt, minthogy bevalljuk saját magunknak: a képzeletünk játszik velünk.
Ha kísértetházas horrorról van szó, az embernek óhatatlanul becsapódó ajtók, maguktól libegő függönyök, rejtélyes dörömbölések és elmozduló tárgyak jutnak eszébe, és részben Jackson is ezekkel a módszerekkel él a horror csúcspontjain, ahol a feszültség mindig csak majdnem robban ki, ahol a gőzkieresztő szelep mindig csak majdnem nyílik meg - így a nyomasztó atmoszféra félelmetes gonoszsággal és határozottsággal, folyamatosan fennmarad. De míg prózai és mozgóképes követői jó részt leragadtak ezeknél a bizonyos szavakkal és hanghatásokkal könnyedén reprodukálható megoldásoknál (és vígan és gyakran nyitogatták a gőzkieresztő szelepet), addig Jacksonnál mindez csupán impozáns felépítmény a masszív karakter- és pszichológiai alapokon. Vagyis keményen megdolgozik a rettegéssel és sikongásokkal kísért szellemjárásokért, amelyek így nem pusztán műfajilag kötelező horrorelemek, hanem egy ijesztgetésnél sokkal ambiciózusabb és kifinomultabb, hátborzongató és drámai emberi történet szerves alkotórészei.
Négyen érkeznek a Hill House néven ismert kísérteties, ódon épülethez: dr. Montague, a tudós, aki fizikai bizonyítékokat keres a ház falai között zajló, természetfeletti jelenségekre; Theodora, különleges adottságokkal rendelkező asszisztense; Luke, a birtok fiatal örököse; és a törékeny Eleanor, aki képtelen szabadulni múltja terhétől. Kívülállóként keresik a magyarázatot a hely titkára, de nem sokáig maradhatnak csupán tanúk – a ház erőt gyűjt, és hamarosan végleg elragadja egyiküket. A gótikus horrorirodalom klasszikusaként számon tartott regényből már két mozifilm (A ház hideg szíve, 1963; Az átok, 1999) és egy színdarab is készült, 2018-ban pedig Mike Flanagan forgatott belőle tízrészes Netflix-sorozatot.